Ha egy raklap teherbírása felől érdeklődik, három szám bármelyikét megkaphatja, és ezek akár ötszörös eltérést is mutathatnak. Az összekeverésük nem elméleti kérdés: az értékesítési anyagokban a legmagasabb szám szerepel, miközben a legalacsonyabb dönti el, hogy a rakomány megmarad-e az állványgerendán.
A három szám
A statikus teher az a tömeg, amelyet a raklap álló helyzetben, szilárd, vízszintes padlón hordoz — például tömbtárolásban egy telephelyen. Ez a legmagasabb a három közül, mert a raklap nyomásra dolgozik, és teljes felületén alá van támasztva.
A dinamikus teher az a tömeg, amelyet targoncával vagy raklapemelővel történő mozgatás közben hordoz. Rendszerint a statikus érték harmada vagy negyede.
Az állványteher, más néven polc- vagy gerendateher, az a tömeg, amelyet akkor hordoz, amikor csak a két végén van megtámasztva, közöttük alá nem támasztott szakasszal. Ez mindig a legalacsonyabb a három közül, mert a raklap immár nem nyomásra, hanem hajlításra dolgozik — és ez az az érték, amely a leggyakrabban hiányzik az adatlapokról.
Egy műanyag raklap adatlapja szépen szemlélteti a szórást: egy elterjedt euroméretű modell besorolása 7500 kg statikus, 1250 kg dinamikus és 1000 kg állványteher. Ez 7,5 : 1,25 : 1 arány három olyan szám között, amelyek mindegyike jogosan nevezi magát „teherbírásnak”.
Mit mond valójában a szabvány
Íme egy részlet, amely a legtöbb embert meglepi: az ISO 8611, a raklapvizsgálati szabvány, egyáltalán nem határozza meg a „statikus teher” és a „dinamikus teher” fogalmát. Ezek szakmai zsargonszavak. A szabvány saját szóhasználata más és pontosabb:
- Maximális üzemi teher — a legnagyobb hasznos teher, amelyet a raklap egy meghatározott terhelési és alátámasztási helyzetben hordozhat.
- Névleges teher — a legkisebb vizsgálati terhelési érték adott alátámasztási feltételek mellett. A szabvány kifejezetten rögzíti, hogy ez „nem a használatban lévő raklap tényleges hasznos terhét jelenti”; azért létezik, hogy a különböző raklapokat össze lehessen hasonlítani.
- Hasznos teher — amit a raklap a használat során ténylegesen hordoz; ez a névleges teher fölött és alatt is lehet.
A szabvány vizsgálati programja tisztán megfeleltethető a szakmai kifejezéseknek: a hajlítóvizsgálat az állványos tárolásnak, a targoncázási vizsgálat a mozgatásnak, a nyomó- és halmazolási vizsgálat pedig a tömbtárolásnak felel meg. Az állványos tárolás meghatározását érdemes szó szerint idézni, mert éppen ez a kockázat forrása: „egységrakományok tárolása behordós vagy gerendás állványokban, szabad, alá nem támasztott szakaszokkal”.
Az ISO 8611 egy olyan figyelmeztetést is tartalmaz, amelyet minden mérnök méltányolni fog: a vizsgálati eljárások „a raklaphasználat közelítő szimulációi”, az eredményeket pedig üzemi próbákkal célszerű megerősíteni. Az adatlapon szereplő szám összehasonlítási alap, nem pedig garancia az Ön konkrét rakományára.
Az EPAL értékei, és ami hiányzik belőlük
Az EPAL két számot tesz közzé az euroraklapra: 1500 kg biztonságos üzemi teherbírást, valamint a legalsó raklapon legfeljebb 5500 kg-ot arra az esetre, ha megrakott raklapokat szilárd, sík felületen egymásra raknak.
Ebből két, ismeretre érdemes dolog következik.
Először: nagyon gyakran fog az egymásra rakásnál 5500 kg helyett 4000 kg-os értékkel találkozni. Ez a szám régebbi specifikációkból és szigorúbban megszabott feltételekből származik. Az EPAL jelenlegi saját értéke 5500 kg; a 4000 kg-ot tekintse meghatározott feltételekhez kötött, óvatos értéknek, és ne tüntesse fel EPAL-adatként.
Másodszor — és ez a fontosabb —: az EPAL egyáltalán nem tesz közzé állványteher-értéket. Az euroraklapra széles körben terjesztett „1000 kg állványteher” iparági szokás, nem pedig közzétett EPAL-előírás. Ha az állványrendszere kialakítása erre épül, az vékony alap egy biztonsági számításhoz.
A tehereloszlás jelentősen megváltoztatja a választ. Az euroraklapra gyakran idézett, sávos értékek nagyjából a következők: 1000 kg nem egyenletesen elosztott rakománynál, 1500 kg a rakfelületen egyenletesen elosztott rakománynál, és akár 2000 kg a teljes felületen felfekvő, tömör rakománynál. A raklap nem változott; csak a súly eloszlása.
A gyakorlati szabályok
- Az állványrendszert az állványteher alapján méretezze, soha ne a statikus alapján. Ha egy beszállító nem ad meg állványteher-értéket, az önmagában is információ.
- Figyeljen a koncentrált terhelésre. Az ISO koncentráltnak nevezi azt a terhelést, amely a felső rakfelület kevesebb mint felére hat. Egy kis alapterületű, nagy sűrűségű tárgy túllépheti a helyi teherbírást, miközben jóval a raklap névleges összterhelése alatt marad.
- A műanyag raklapokat nézze meg alaposan. Statikus és dinamikus besorolásuk gyakran meghaladja a fáét, az állványteher azonban óriási szórást mutat — hozzávetőleg 500 és 1750 kg között, attól függően, van-e bennük acélmerevítés. Egy olcsó műanyag raklap állványterhe akár fele is lehet annak, amit a fa euroraklaphoz szokás feltételezni.
- Kérdezzen rá, milyen hőmérsékleten érvényes a besorolás. A katalógusértékek szobahőmérsékleti értékek. Hűtőraktárak esetében ez számít, és jogos kérdés bármely beszállító felé.
- Ne feledje, hogy ez használt raklapoknál is kérdés. A megadott teherbírás jó állapotú raklapra vonatkozik. Egy megrepedt deszka vagy hasadt kocka megváltoztatja a számítást — ezért tartozik össze az átvételi ellenőrzés és a teherbírás kérdése.
Ha állványos tárolásra vagy automatizálásra határoz meg raklapot, ne csak egy tömeget adjon meg nekünk, hanem az alátámasztási feltételeket is — a gerendák közötti szakasz jobban megváltoztatja a választ, mint a tonnaszám.
